1041 Budapest Árpád út 88 (Bejárat a Lebstück Mária utcából)


+36/70-5004001
| info@motostyling.hu

16. Motoros Búcsú Beszámolója

2022-05-24 11:53:48
16. Motoros Búcsú Beszámolója kép

Ez évben a Motoros Búcsú esemény megrendezésének 15. évfordulóját ünneplő lezárására (2007-2022). A két napos rendezvény első napján, pénteken délután, amely a zarándoklat gyülekező napja, ünnepélyes megnyitóval, majd május hónapra való tekintettel, litániával és körmenettel, valamint az esti vacsorával kezdődött meg a motoros búcsú.

A második nap az előző nap kedvező időjárásában bízva tettre készen vártuk a motoros barátainkat, ám a reggel átvonuló hidegfronttal érkező zápor igen csak megviccelt, s ezzel borította is a program általános menetét, ám kis idővel kedvezőbbre fordult az időjárás, és egy gyönyörű napnak nézhettünk elébe.

A napot egy beszélgetéssel kezdtük, amelyet hosszú, majd három éven át tartó egyeztetések előztek meg, de végre sikerült vendégül látni Vajda Attila olimpiai bajnokunkat, háromszoros világbajnok kenust, akinek beszélgető partnere Pápay Bálint a Motorosok a Motorosokért Közhasznú Alapítvány elnöke volt. A jó hangulatú beszélgetés folyamán ki derült, hogy régebben maga is motorozott, és hogy a hit a mindennapokban igen fontos, mert másképpen nem lehet célt érni. Manapság egy sportegyesület fiatal növendékeit edzi, hiszen fontosnak tekinti a sportot, hogy a fiatalok találjanak maguknak kihívást a valós életben, ne pedig a virtuális világban.

Folytatva a programokat, egy remek, hangulatos író-olvasó találkozóra került sor, meghívott vendégünk pedig Bónizs Róbert író, a Történelmiregény-írók Társaság tagja, a Kőfaragó és Toldi kötetek szerzője. Az író beszélgetőtársa Machovits László a Hunyadi Rend motoros közösség kapitánya volt. A könyvbemutató kapcsán szóba került az akkori kor sajátos középkori hangulata, amit cukormázas formában semmiképpen nem lehet hitelesen visszaadni, s persze a Toldi című regénysorozat jövőbeni újabb köteteiről is beszélgetek az érintettek. A könyvbemutató dedikálással és fotózással ért véget.

Az író-olvasó találkozót egy nem mindennapi önkéntesek bemutatkozásával és pódiumbeszélgetéssel folytatódott, ugyanis a motoros búcsú vendégei voltak a Vérlovagok, akik sürgősségi vérszállításban segítenek időben eljuttatni az életmentő vért. Szóba került a megalakulásuk, a mindennapi tevékenységük, a youtube csatornájuk, ahol a napi megmérettetésükről készült felvételeket osszák meg. A vérlovagok alapítójával, Pribil Sándorral a helyi Ecsédi Motoros Egyesület vezetőségi tagja Gorda Éva beszélgetet.

A továbbiakban a Vadászmadár Kft fiatal tagjai, akik Budapestről érkeztek egy látványos és remek bemutatót tartottak, melyet mind a motorosok, mind a kilátogató családok nagyon élveztek. A bemutatót tartó fiatal előadók mellett, s persze a ragadozó madarakon kívül meglepetés vendég volt két vadászgörény, de csak az előadás alatt derült ki miért is.

A motoros zarándoklat programjait megkoronázta az ünnepi szentmise és a motorok megáldása. A Mária, keresztények segítsége ünnepi szentmisét Bátor Botond pálos rendi szerzetes celebrálta, aki maga is motorral érkezett Hargitafürdöről. A szentmisét a motoros zarándokokért, és a keresztény Magyarország megmaradásáért lett felajánlva.


 

Szentbeszédében a motorosoknak elmondta, hogy „…ne veszítsük el a reménységünket! „… az emberi kapcsolatokért sokat kell tenni, tudod, nem így (a pénzre utalva mutatja kezével), az nem ér sokat, az idő – a szeretet és az idő összetartozik, sose felejtsd el!” A beszédében a főhangsúlyt a szeretetre és a kötődésre fektette; megtanulni a kötődést: „Azért nem tud a mai ember kötődni, mert nem tanulta meg otthon azt, hogy együtt lenni jó!”

Az ünnepi szentmise alkalmával kihelyezésre került a kápolnában őrzött és a tavalyi évben adományként kapott Szent István ereklye. A szenteltvizet és a motorosokat ezen ereklyével áldotta meg, majd a motorokat is egyesével végig haladva áldásban részesítette.

Az alapítvány kuratóriuma és a szervező motoros partnereink köszönetet mondanak mindenkinek, hogy eljött és részese volt a 16. motoros búcsúnak. Köszönjük az érdekes, s tartalmas előadásokat, a remek bemutatót, a motoros járőröknek és a körzeti megbízottnak a jelenlétüket és hogy biztosították a felvonulást, a motorosoknak pedig közreműködő segítségüket. Köszönet jár a helyi motorosoknak a vendéglátásért és a rendezvény biztosításáért. Hálás szívvel köszönjük az ünnepi szentmise tartalmas bemutatását Bátor Botond pálos szerzetes testvérnek, a kántor úrnak és a motoros ministránsnak, továbbá a MotorkerékPálos közösségnek a közreműködést! Köszönet jár az előadóknak és a moderátornak, valamint az idei remek hangulatot a helyszínre varázsolt konferanszénak, a mindig kiváló helyi fotósunknak, a hangosításért felelős szakembernek, a büfé üzemeltetőjének, valamint mindenkinek, aki támogatásával vagy felajánlásával, és szolgálatával segítette az idei motoros búcsú létrejöttét!

A Jó Isten segítse, a Boldogasszony óvjon mindenkit! Ne feledjétek mottónkat: Jó példával élni két keréken! Széles utat, élményekben gazdag további motoros szezont kívánunk mindenkinek!

Beszámoló szerzője: Csontos Péter koordinátor,

a Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány alapító tagja

Fotók: Csontos Péter